2012. június 12., kedd

Az a sort - That shorts

Pár bejegyzéssel ezelőtt csináltam összeállításokat a mostanában divatos horgolt/csipke sorttal (katt oda) és ahogy ezt látjátok a sort azóta már nálam figyel :) Több félét felpróbáltam a Zarában, végül e mellett döntöttem, mert ez volt a legigényesebben megvarrva illetve a színe is olyan (tört fehér), amit jól ki lehet használni és kevésbé koszolódik, mint egy hófehér színű. Rögtön két outfitben is megmutatom, én hogyan hordom, az egyik egy dolgozós szett - a fotók ehhez mérten munkában készültek  - illetve egy másik: laza szerelés, melyet másnap hordtam egy barátnős ebédhez.
Mindkettő esetében igaz, hogy ha valahol mutatunk többet magunkból, akkor máshol már a visszafogottságot részesítsük előnyben. Tehát a sort felé mindenképpen egy konzervatív zakó vagy egy zártabb felső ajánlott. A túl sok "bőr" inkább közönséges, mint szexi de semmi esetre sem sikkes vagy stílusos. Folytatása következik biztosan,amint jóra fordul az idő - ugyanis még vannak variációk a fejemben :)

Felirat hozzáadása

zakó/jacket:zara  póló/t-shirt:h&m  sort/short:zara
cipő/shoes:zara  karkötő/bracelet:mango





farmer dzseki/denim jacket:stradivarius  póló/T-shirt:uniqlo(3/4 ujjú)
szandál/sandals:zara  táska/bag:zara
 
 
A few entries ago I did some outfits with the recently fashionable crochet/lace shorts. (click there) As you see, this short is now mine:). I tried several styles on and finally decided for this one which had the best cut and color (beige or off-white) which is easy to style and also it doesn’t get dirty too quick than the white version. Now I show you 2 styles, one of them is a working outfit – the photos were taken at work – and the other one is a casual outfit which I wore for a lunch date with my girls.
For both outfit it’s an important rule, not to show too much skin. So if we wear short shorts pair it with more moderate and laid-back items, such as a jacket or shirt with longe sleeves. Too much skin is is rather „cheap” than szexy and never chich or stylish!
I think this crochet shorts series will be continued as the weather gets better – as I have many idea show to style them . :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése