2013. április 29., hétfő

MAC szerzemények

Azóta vagyok elkötelezett MAC rajongó mióta végre nálunk is kapni, ezért is teljesen érthetetlen számomra, hogy kb. másfél éve semmit nem vettem náluk. Hiszen szebbnél szebb kollekciókkal árasztanak el bennünket, és nekem ez alatt a másfél év alatt szépen sikerült távol maradnom az üzlettől. (jókislány!)
Ezen gondolkodva rájöttem, hogy ennek nem (csak) a hatalmas önmegtartóztatás az oka, hanem az is, hogy mostanra kialakult az a fajta stílus, amit magamon szeretek sminkben hordani. Nem érzem szükségét/értelmét,hogy hirtelen felindulásból vegyek egy újabb valamit, mert csillog és mert szép a színe. Lányok erre érdemes odafigyelni!
Tehát vannak jól bevált smink cuccaim ezek főleg a MAC-től, amik nagyon sokáig ki is tartanak. Szinte képtelenség elhasználni bármit is. Szinte ;-)) Szóval mostanra érett be pár alap dolog amire szükségem volt és egy kis plusz szín tavaszra - ezeket láthatjátok itt.

Eddig a sima por változatát használtam - nagyon bevált ezért mikor elfogyott egyértelmű volt, hogy kell egy másik. Azóta kihozták ezt a "compact"-ot ami ugyan picit kisebb kiszerelés,de sokkal felhasználó barátabb. Táskában jobban elfér, nem pereg és van benne tükör is. Szerintem ez sokkal jobb,mint egy sima púder és bármilyen bőrtípusnak jó. Nem csak mattít, hanem csodálatos módon egységesebb bőrszínt varázsol.


Na igen, én is jókor akarok szemöldök formázót venni...ugyanis hónapokkal ezelőtt jött ki a speckó kollekció...nyilván ki volt fosztva a bolt mire én odakerültem. Először a gél formájút szeretettem volna,de ilyen már nem volt, így egy ceruza mellett döntöttem. Kicsit szkeptikus voltam, mert eddig szemöldök ceruzával nem volt szerencsém, viszont ez szuper! Annyira puha, mintha porral rajzolnánk viszont nem maszatolódik és a kis kefe a ceruza végén segít a "satírozásban" így a szemöldök sokkal puhább hatást kelt. Én a "brunette" színt kaptam, tökéletes a színe a hajamhoz. Régebben pedig ezt használtam, ez is jó viszont nem ad annyi teltséget, mint a ceruza, így aki többre vágyik annak ez a ceruza a jó megoldás.

Szerettem volna egy tavaszi korallos színt (blossom culture), és végül ezt választottam a textúrája miatt. Nagyon szép és azonnal érezhető az ápoló hatás - viszont én több fedést képzeltem el. Valahogy a boltban többnek tűnt... de sebaj, azt hiszem egy jó szájceruzával ezt is el lehet érni  ;-)










2 megjegyzés: